Debrecenfalu: a történet vége, vagy mégsem?

Talán páran, akik érdeklődtek a Debrecenfalu sorsa iránt, észrevehették, hogy hirtelen eltűnt az internetről. A történet - amely nem egy sikersztori - a következőképpen alakult:
Adott volt valaki, aki megkért egy honlap elkészítésére, és a hozzá való domain és tárhely lefoglalására. Az oldal elkészült, a szükséges eszközök is rendelkezésre álltak, amikor az ember csődöt jelentett. Miután kifizette előre a tárhelyet, az maradt nálam (neki nem kellett), kapcsolattartónak úgyis én lettem megadva.
Hogy mit kezdjek én egy tárhellyel, megújult alapokon indult ismét rajta a Debrecenfalu. Érdekes időszak volt, például más szolgáltatónál volt a domain és a tárhely, de sikerült egyeztetni a technikai feltételeket. Az oldal nem indult be igazán, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, bár hogy milyen reményeim és elgondolásaim voltak, azt már magam sem tudom pontosan.
Aztán jött a galiba: egyik délután az oldal nem volt elérhető. Furcsának tűnt, ezért rögtön jeleztem a szolgáltatónak, és kérdeztem, hogy mi történt?
Nos, közeledett a tárhely-bérlet lejártának ideje, és bár én voltam megadva kapcsolattartónak, ők a tárhely eredeti tulajdonosát (az "embert") kérdezték meg, hogy igényt tart-e még a szolgáltatásra, és ő természetesen - nekem nem szólva - nemmel felelt. Nem tudom, a szolgáltató számára mit jelentett a "kapcsolattartó" kifejezés (tudom, legalább a tárhelyet átvehettem volna teljesen a nevemre), mindenesetre ők továbbra sem szólva nekem, egyszerűen törölték az oldalt, a levelemre válaszul pedig közölték, hogy egy adott összegért kibányásszák nekem a mentésből az adatbázis tartalmát. Miután elég ideges és dühös voltam, jeleztem nekik, hogy nem tartok igényt rá, egyúttal gyengén elhajtottam őket a ...
Az adatbázisról csak pár hónappal korábbi mentésem volt, így elveszett pár dolog, bár amennyire az oldal inaktív volt, nem olyan vészes mennyiség. De azért bántó.
Igazából sajnálom a Debrecenfalut, mert mint kiderült, a maga idejében eléggé előremutató kezdeményezés volt, és olyan embereket ismerhettem meg általa, akikkel azóta is szoros kapcsolatot ápolhatok. Jó indulás volt, de sajnos hamar kinőtte a freeblog adta kereteket, amit nem vettem észre. Elég korán megjelentek rajta a "politika-közeli" vélemények, amikkel sokáig nem tudtam mit kezdeni, és amelyek végül komoly széthúzó-erőként győzedelmeskedtek, sokan elhagyták a csapatot, amely már később sem talált önmagára. Agónia volt ez a javából. A megújulás sem hozta el a várt visszatérést, pedig a technikai lehetőségek köré kibővült, de az "élet" továbbra sem lett erősebb benne.
Nem töltötte be a célt igazán, nem vált olyan közösségi térré, ahol konstruktívan megbeszélhetjük a város értékeit és restanciáit, nem pezsegtek benne az ötletek, és hamar elkoptak a város múltját karcolgató mélyebb gondolatok. Nem telt meg a CivisWiki a kevéssé ismert városi legendákkal, emberekkel, helyszínekkel, nem lettek közös projectjeink, amelyek kiléptek volna a virtuális térből, pár karakter maradtunk csak.

És a folytatás? Eredetileg úgy volt, hogy ennyi, nem éri meg.
De van egy jó ötletem, amihez talán kellene egy közösségi tér valahol. De az már nem biztos, hogy itt, ilyen formában, vagy egyáltalán bárhol.
Majd meglátjuk.

Ui.: Aztán persze az is lehet, hogy egyszerűen csak én vártam túl sokat az egésztől.

Címkék: 

Hozzászólások

kedves Nevergone, nem, nem csak te vártál sokat a falutól. Szerintem Önmagában is kiválló kezdeményezés volt, és sokáig remekül is pörgött a maga nemében. ezúton is köszönöm neked, illetve gratulálok hozzá.

a postodat olvasva hasít belém, hogy már régen össze kellett volna ismerkednünk személyesen is, bár ehhez soha sem késő.

Az új közösséget támogatom, rám számíthatsz. Lehet hogy ki kellene kötni a politikamentességet, szerintem úgy is lehet érdekes. kézfogás, tamás botond suttogo

Politika és bulvármentesen számomra is lenne varázsa. :)

Régi nagy dédelgetett álmomhoz-tervemhez is ideális háttér lenne, s e köré rengeteg mindent fel lehetne építeni. Kis közösség erejével meg nagyot is szólhat akár. :)

Elég reménykeltő visszajelzések jöttek.

suttogó: az ismerkedésnek állok elébe, szinte mindig itt vagyok a cívisvárosban.
Köszönöm a véleményeket és gondolatokat, azt hiszem, lesz ebből még valami. :)

Politika- és bulvármentes, igényes oldalt szeretnék. A Méliusz Központ rendezvényeinek keresek ingyenes felületet rövidhírek közzétételére. Intézményünknek Debrecenfaluban a leggazdagabb helyismereti részlege van, régi debreceni újságok páratlan gyűjteménye! Mikrofilmen vannak archiválva, de el tudnám képzelni a Neten is némelyiket. XIX. századi élclap is van! Az ínyencségekkel a CívisWiki is megtelhetne! Helyi évfordulónaptárak elérhetők a www.meliusz.hu oldalon!