BAG 2008. : Szegénység

Ide most igazából a szegénységről kellene írnom.
És arról is fogok.
De nem arról a szegénységről és nyomorról, amely az utcán koldulónak dobott pénzdarab képében manifesztálódik, hanem arról a szellemi nyomorról, amellyel sokszor a köznapi értelemben vett szegénységről megnyilvánulunk.
Szegénynek lenni nem jó. - Közhely, de igaz. Szegénynek lenni senki sem szeret, kevesen választják önként osztályrészül ezt az állapotot. Pedig a szegénység választása a szabadság választása is egyben, hiszen akinek kevesebb van, az keveset szorongat magához. Tudja azt, hogy a világ állását igazából nem a "nekem több van, mint neked" nézőpont kellene hogy meghatározza, hanem az "én még tudok adni neked" megnyilvánulásé. Aki szegény, az talán szabadabb, hiszen ha útra készülsz, könnyebben viszel magaddal egy bőröndnyi cuccot, mint egy a hátadra kötve egy egész házat.
Egy bőröndnyi cuccot... vagy még annyit sem.
Igazából sokszor nem is a szegénységgel van a baj, hanem azzal, ahogy a szegénységhez állunk.
Szellemi szegénységünk netovábbja, ha elutasítjuk a szegénység állapotának létezését. Ha azt mondjuk, hogy szegények márpedig nincsenek, akkor valójában embereket tagadunk meg, mintha nem is léteznének. Ha nem vesszük észre a nyomort és nem teszünk érte, vagy éppen pillanatnyi lenéző humorunk tárgyává tesszük, azzal csak magunkról állítunk ki bizonyítványt. Magunk szegénységéről beszélünk akkor, ha esélyt sem adva zárjuk ki az így élő embereket. Mert szegénység volt, van és lesz, itt él velünk a padokon éjszakázó emberek képében, kukákban turkáló gyerekek között, a nyomor legmélyebb bugyraiban.
Már csak egy kérdés maradt: Mi mit vagyunk képesek megtenni ellene?
"Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!"