Simon Jeffes és a pingvinek

Simon Jeffes egy zseni volt. Zeneileg legalábbis. Ha pedig a pingvinek is vele voltak, akkor nagyon szuper dolgok születtek.

Itt van például ez, sok helyen találkozhattál vele, filmekben kedvelt betétdal:

(alternatív link)

Drush 5.x telepítése Windows alá

Ott kezdted a ma estét, hogy feltelepítetted a Git verziókezelőt, majd SSH kulcsot is készítettél a hitelesítéshez. A ma esti történet harmadik, befejező része következik.

Egy gondolat Göncz Árpádtól

„Idefigyelj, nem akarok neked tanácsokat osztogatni, de egy valamit azért mondok. Ha politikusként mész iskolába, gyárlátogatásra, vidékre, amikor belépsz valahová és fogadnak azok, akiknek ezt kötelező lelkesen csinálni, amikor az igazgató és a hivatalos emberek ott ugrálnak körülötted, hagyd ott őket, nézz be az ajtó mögé, ott áll majd a sarokban egy takarító, egy munkás, egy ember, akit nem akartak, hogy láss. Na ahhoz menj oda, szorítsd meg a kezét és kérdezd meg, milyen napja van.”

Alvotech firewall

Az Alvotech-nél a VPS-hez jár tűzfal is, ami így néz ki, dokumentáció pedig semmi.

Találgatni nem nagyon volt kedvem, ezért inkább megkérdeztem a supportot, amelyik készséggel válaszolt is:

megint költözött az oldal

Eljött az idő, megint költözött a blog.
Viszlát Arvixe, tanulságos egy év volt ezt, szevasz Alvotech! :)
Avagy így kerül valami Chicagoból Düsseldorfba.

mai zenék régről

Este kicsit nosztalgiáztunk a régi zenék között, amikor megtaláltam ezt a bejegyzést. Azt a dalt szerettem gyerekkoromban, aztán elfeledtem hosszú évekre, hogy csak jóval később, már felnőttként bukkanjon fel újra.

Így aztán kicsit megtúrtam az internet (na meg a Youtube) rejtekét, és ez lett belőle.

I'm Too Sexy

Apa és lánya…

…beléptek egy helyre. Megy ez nekik nagyon.

(alternatív link)

(alternatív link)

Belépek egy helyre

három dal

Hugh Laurie - St James Infirmary 2011

(alternatív link)

Illuzio - Kicsikém

(alternatív link)

Címkék: 

Szeretném, hogy tovább működjön akkumulátorról a laptopom

Szóval szeretném, hogy tovább működjön akkumlátorról a laptopom, amelyet még mindig Ubuntu 11.04-el hajtok, a masina amúgy Lenovo T410.
Némi olvasgatás, próbálgatás után összeraktam ezt a szkriptet, amit az /etc/pm/power.d/ könyvtárba mentettem el 01-powersave.sh néven. Nem fogom magyarázni a működését, mert egyszerű, mint a faék.

Szóval kiadod ezt a két parancsot (a dollárjelek nem a parancsok részei):

Oldalak