Gucci

Szóval eljött ez a nap szépen, amelyből jó esetben kettő van egy évben. Bár először arra gondoltam, hogy várok még pár napot, megfigyelve a visszajelzéseket (és megvárva az utólagos apró javításokat), de végül nem így lett. Gondoltam arra is, hogy megvárom vele az éjszakát, és akkor csendben (már amennyire egy ventilátorokkal megpakolt számítógép csendes lehet) lecsorognak a frissítések, reggelre pedig már az új rendszer fogad. És ez sem lett.
Egyrészt a csomagok csoroghatnak addig is, míg én ténykedem a gépen, másrészt pedig talán az egész lezajlik addig, amíg mentalove hazaér (mert bizony hazament, így egyedül kongok az üres lakással), induláskor kb. két és fél órát mondott, aztán ez felszökött háromra, de most a csomagok fele (1674 -ből) lent van már, és másfél órát jósol. Végülis reális lehetne, de szerintem a kicsomagolásukkal és telepítésükkel még elég sok idő elmegy majd.
Szóval az a lényeg, hogy ha nem jövök többet, akkor elrabolt a Gucci. :)

Címkék: 

Hozzászólások

Most nem is tudom... játszam a sértődöttet, hogy nem vártál meg, és titokban megcsináltad, vagy inkább örüljek, hogy kimaradok az ilyenkor szokásos idegbajból?

Eddig nincs semmi idegbaj, szépen megcsinálták... csak leizzad alatta a gép kétszer, mire végez. Látványosság nincs benne, a fenti ablakot mutatja, amint a pipák szépen gyülekeznek rajta... néha egy pillanatra úgy tűnik, hogy meggajdult a rendszer (eltűnnek az ikonok, stb.), de ez csak 5-6 másodperc, és minden megy tovább.
Szóval eddig nincs gond, lassan újraindítás lesz, az lesz majd izgalmas. :)

Megvolt az újraindítás, eddig úgy néz ki, szépen működik minden. Egyetlen kellemetlenség az volt, hogy frissítés közben "elhasalt" a grafikus frissítéskezelő, de a terminálból kiadott "aptitude update && aptitude dist-upgrade" szépen vitte tovább. A frissítéskezelő kiakadásának pedig simán lehet akár az is az oka, hogy pár helyen "idegen" csomagokkal kissé belenyúltam a rendszerbe.
Lényeg a lényeg: működik, eddig legalábbis. :)

Na akkor jól van, örülök. :)